Husband,Touching,Belly,Of,Pregnant,Wife,With,Love.,Happy,Hugs

Babaváró hitel feltételei 2023

A Babaváró hitel fiatal párok számra nyújtott, maximum 10 millió forintos életkezdési támogatás, mely a születendő gyermekek számától függően lehet kamatmentes kölcsön vagy vissza nem térítendő támogatás is. A folyósított összeg szabad felhasználású, vagyis nem kizárólag lakásszerzési célokra költhető. Igénylése határidős: 2019-ben vezették be és 2024. december 31-ig adhatók be az igénylési kérelmek.  

Babaváró hitel célja, részletei

A Babaváró célja a gyermekvállalás támogatása azzal, hogy a gyermeknevelés kezdeti időszakában támogatja nagyobb összeggel a fiatal családokat. 

A támogatást hitelként lehet felvenni, a maximális összeg 10 millió forint lehet. A hitel az első 5 évben az állami támogatásnak köszönhetően teljesen kamatmentes. Ám ha az első 5 évben nem születik meg az első gyermek, akkor az addig az állam által fizetett kamatokat visszamenőleg az 5 évre meg kell téríteni. A kamat a szerződés időpontjában elérhető 5 éves állampapír hozama 130 százalékának 1 százalékkal növelt értéke. Jelenleg ez 13% körüli kamatot jelent. A kamatok visszamenőleges megfizetése után a fennmaradó összeget piaci kamatozású személyi kölcsönként kell tovább fizetni. A támogatás csak egyszer igényelhető. 

Ha a futamidő első 5 évében a családban az első gyermek megszületik, akkor a hitel a futamidő végéig kamatmentes kölcsönné alakul át és 3 évre fel lehet függeszteni a törlesztését is. Ikrek születése esetén a szünetelés 5 évig is tarthat. 

A második gyermek születésekor ismét fel lehet függeszteni a törlesztést három évre. Egyúttal az állam el is engedi a még fennálló tartozás 30%-át. Az elengedett összeget az állam gyermekvállalási támogatás címén, előtörlesztésként folyósítja a bank számára. 

A harmadik gyermek megszületésekor pedig az állam a teljes hátralévő tőketartozást elengedi. A tartozások elengedését a család nem csak a már megszületett gyermek után, hanem már a várandósság 12. hetétől igényelheti. A támogatást örökbefogadott gyermek után is lehet igényelni akkor, ha az örökbefogadást engedélyező határozatot a kölcsönszerződés megkötése után állították ki. 

A fentiekből látjuk, hogy annál nagyobb nyereségre tesz szert a család, minél hamarabb megszületnek a gyermekek. Előbb végleg kamatmentessé alakul át a hitelük, a további gyermekek érkezésével pedig meg is szűnik a visszafizetési kötelezettségük. 

Babaváró hitel feltételei

A kölcsönt házaspár igényelheti, tehát sem egyedülállók, sem élettársi kapcsolatban élők nem vehetik igénybe. A további főbb feltételek a következők:

  • mindkét félnek magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie (az azonban nem feltétel, hogy közös lakcímen éljenek)
  • férj és feleség együttes igénylő lesz
  • egyik fél sem lehet 18 évesnél fiatalabb, a feleség ne legyen több 41 évesnél (egyes bankok 18 helyett csak 21 éves kortól ítélik meg a hitelt)
  • a házaspár legalább egyik tagjának 3 éves folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkeznie.
  • Tb-jogviszonyként elfogadható a felsőoktatási intézményben, nappali tagozatos hallgatóként szerzett jogviszony is. Elfogadott a külföldön szerzett jogosultság is, ha az igénylő külföldi intézményben tanult, vagy külföldön dolgozott, de a hitel igénylésekor már itthoni lakcímmel kell rendelkeznie.
  • Tb-jogviszonyként a közmunka is elfogadott, de csak az egy évet meg nem haladó része. 
  • Az igénylők egyike sem lehet büntetett előéletű.
  • Nem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozásuk, vagy ha van, azt felszólításra 10 munkanapon belül megfizetik.
  • Egyiküknek sincs a KHR-ben nyilvántartott, lejárt tartozása vagy meg nem fizetett bankkártyás adóssága és
  • az igénylőket a hitel folyósító bank hitelképesnek tekinti. 

A fentiektől eltérően kivételesen egyedülálló fél is megkötheti a kölcsönszerződést, ha házastársa a kérelem benyújtása után elhalálozott. Férje halála után 300 napig az özvegyen maradt, gyermeket váró feleség egyedül is beadhatja a kölcsönkérelmet.  

A folyósítható hitel összege az igénylők hitelképességétől függ. A hitelképesség vizsgálata során figyelembe kell venni a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra (JTM) a személyi kölcsön esetén vonatkozó szabályokat is. Ennek megfelelően a havi törlesztőrészlet nem lehet több, mint az ügyfél igazolt jövedelemének a 

  • 60%-a, ha az igénylők együttes jövedelme 500 ezer forint feletti, 
  • 50%-a, ha az igazolható jövedelem 500 ezer forint alatti. 

Mit kell benyújtani a hiteligényléshez?

A személyes okmányok mellett a tb-jogviszony igazolására szolgáló iratokat és a jövedelmet bemutató igazolásokat kell bemutatni a hitel igénylésekor:

  • 30 napnál nem régebbi munkáltatói jövedelemigazolás
  • vállalkozók esetén NAV-tól igényelt jövedelemigazolás
  • a bank által kért, 2-3 havi számlakivonat, melyen látszik a rendszeres jövedelem jóváírása
  • A tb-jogviszony igazolásához a kormányhivatal által kiállított dokumentumra van szükség. 

Nem kell igazolást benyújtani, csak nyilatkozni szükséges a köztartozás-mentességről, a büntetlen előéletről és arról, hogy az igénylők házasságban élnek. 

Ha az igénylő feleség gyermeket vár, akkor érdemes benyújtani a várandóssági kiskönyvét is, ha a magzat életkora elérte a 12 hetet. Ebben az esetben ugyanis eleve kamatmentesen ítélik meg számukra a hitelt és a törlesztést sem kell elkezdeni a baba 3 éves koráig. Ezzel kapcsolatban gyakori problémát jelent, hogy a szülés várható időpontját a kiskönyv nem tartalmazza. Ebben az esetben ennek igazolásához szükséges még a kezelőorvos által kiállított igazolás. 

Babaváró kölcsön törlesztése

A hitelt a bank egy összegben folyósítja, a törlesztési kötelezettség a folyósítás után haladéktalanul megkezdődik. A kölcsön teljes futamideje legalább 5 év, maximum 20 év lehet, melybe azonban a gyermekek születése miatt lehetővé tett szünetelés nem számít bele. A törlesztőrészletet úgy kell a banknak kialakítania, hogy az nem haladhatja meg a havi 50.000 forintot. 

A havi törlesztőrészlet összegével együtt az ügyfelek a banknak egy kezességvállalási díjat is fizetnek. Ennek éves összege a még fennálló tartozás 0,5%-a. 

A kamattámogatás időszakában – a törlesztés első 5 évében, illetve az első gyermek születéséig terjedő időszakban – az adós kamatot nem fizet. A kamatokat az állam téríti meg a bank számára. A kamattámogatás összegéről a bank minden évben kimutatást készít az adós számára. 

A törlesztés szüneteltetésére a támogatott ügyfelek már a gyermek születése előtt, a várandósság 12. hetétől jogosultak. Ha gyermeket fogadnak örökbe, akkor az örökbefogadásról szóló határozat keltétől számítható a törlesztés szüneteltetése. 

Nem jár a szüneteltetés, ha a házaspár időközben külföldre költözik és nem rendelkezik magyarországi lakcímmel. 

Babaváró hitel kamattámogatásának visszafizetési kötelezettsége

A Babaváró legnagyobb kockázata, ha nem születik meg az első gyermek 5 éven belül és így vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatás összegét. Ez a mai kamatkörnyezetben több mint 6 millió forintnyi egy összegű követelést jelent. A visszafizetést 120 napon belül kell teljesíteni. 

Visszafizetési kötelezettség keletkezik akkor is, ha a család valamilyen módon nem teljesíti a feltételeket:

  • elválnak és még nem született meg az első gyermekük
  • külföldre költöznek és már nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel.

Ezekben az esetekben a hitel törlesztése tovább folytatódik, de piaci alapon. Így viszont már nem biztos, hogy jó választás, hiszen a jogszabály által kötött kamatozású hitelnél akár jobbakat is lehet találni a bankok kínálatában. 

Visszafizetési kötelezettségünk keletkezik akkor is, ha a hitelnek legalább az 50%-át még az első öt éven belül előtörlesztjük. Ebben az esetben olyan helyzetbe kerülünk, hogy a már visszafizetett tőkerészre járó kamattámogatást is ki kell fizetnünk az államnak. Ha viszont az előtörlesztést követően, még az első 5 éven belül megszületik az első gyermek, akkor az állam újra visszaadja azt az összeget, amit korábban, az előtörlesztéskor be kellett fizetni az államkasszába. 

Babaváró hitel felhasználása lakásvásárláshoz

A Babaváró hitel szabad felhasználású, a házaspár bármire elköltheti a folyósított összeget, így természetesen lakáscélok megvalósítására is fordítható. Azt tudni kell azonban, hogy ha a Babaváró folyósítása és a lakáscélú hitel igénylése között kevesebb mint 90 nap telt el, akkor a Babaváró összegét nem fogja a bank teljes egészében önrészként elfogadni. Ebben az esetben a folyósított összegnek a 75%-át fogadják el önrészként, a 25%-ot pedig úgy tekinti a bank, mintha lakáshitelként terhelné az igénylőket. Azaz ennyivel csökkentik a számukra folyósítható lakáshitel összegét. 

Egyes bankoknál ilyen esetben az is felmerülhet elvárásként, hogy a Babaváró összegét teljes egészében forgassa be a házaspár a lakás vételárába. Azaz csak akkora lakáshitelt ítélnek meg, amennyi a vételár és a Babaváró támogatás különbsége. 

Mi történik, ha nem születik meg az első gyermek sem 5 éven belül? 

Ha 5 éven belül a házaspárnak nem születik gyermeke, akkor elveszítik jogosultságukat a támogatásra és 120 napon belül, egy összegben vissza kell fizetniük az addig igénybe vett kamattámogatást. Ennek összege ma körülbelül 6 millió forint. 

A visszafizetési kötelezettség alól kivétel, ha a gyermekvállalásnak egészségügyi akadálya áll fenn. Az is egészségügyi oknak számít, ha az egyik fél megváltozott munkaképességűvé válik és ilyen körülmények között úgy döntenek, hogy nem fognak gyermeket vállalni. Ebben az esetben orvosi igazolással mentesülhetnek a következmények alól. 

Ha a házaspár elválik a futamidő első öt évében, de született gyermekük, akkor a hitel megmarad, a kamattámogatást nem kell megtéríteni, viszont a hitelt a továbbiakban piaci kamatozásúként kell tovább törleszteni. Ha nincs gyermek, akkor vissza kell fizetni a kamattámogatás összegét. 

Ha a válás után a gyermektelen támogatott személy újra házasságot köt és házastársa megfelel a feltételeknek, akkor újrakezdődik a gyermek születésére adott 5 éves időszak, újra élhetnek a támogatással. 

Bonyolultabb a helyzet, ha az újabb házasságkötés olyan valakivel történik, aki maga is igénybe vette előző házasságban a támogatást. Ebben az esetben a törlesztés szüneteltetése és a kamattámogatás csak az egyik kölcsön esetén érvényesíthető. 

Ha a kamattámogatást a születés elmaradása vagy válás miatt kell visszafizetni, akkor erre az érintettek kérelemre 24 havi részletfizetést kaphatnak. A részletfizetést akkor ítélhetik meg számukra, ha az egyösszegű visszafizetés alacsony jövedelme vagy szociális körülményei miatt aránytalanul nagy teher lenne.

Babaváró hitel  – Gyakori kérdések

Élettársakként igényelhetjük-e a Babavárót?

Nem, a támogatást csak a megadott életkornak megfelelő házaspárok vehetik fel (mindkét fél 18 év feletti és a feleség 41 év alatti legyen). 

Kérhetünk-e a 10 milliónál kisebb összegű támogatást?

Természetesen, sőt, a 10 millió forint csak az adható maximum összeget jelenti. A ténylegesen megítélt hitelösszeg attól függ, hogy az igénylőt mennyire találja a bank hitelképesnek. A Babaváró hitel személyi kölcsön, tehát az erre vonatkozó feltételeket kell az igénylőnek teljesítenie. A hitel összegét úgy kell meghatározni, hogy a havi törlesztés ne legyen nagyobb az igazolható jövedelem 50 százalékánál, ha az igénylő jövedelme kisebb havi 500 ezer forintnál. Ha 500 ezernél nagyobb az igazolt jövedelem, akkor 60% lehet a havi törlesztőrészlet aránya. 

Kérhetjük-e a hitelt 20 évnél rövidebb futamidőre is?

Igen, a 20 éves futamidő csak a jogszabály által lehetővé tett leghosszabb futamidő. Ennél rövidebb időre is kérhetjük a törlesztést. Azonban vegyük figyelembe, hogy minél rövidebb futamidőre kérjük az összeget, annál nagyobb lesz a havi törlesztési teher. Továbbá ha Ön kettő vagy három gyermeket szeretne, annál nagyobb vissza nem térítendő állami támogatáshoz juthat hozzá, minél nagyobb a még fennálló hiteltartozás a gyermekek megszületésének időpontjában. Így minél hosszabb futamidőt választ, annál nagyobb támogatásra válik jogosulttá a gyermekek születésekor. 

Meglévő gyermek beleszámít-e a gyermeklétszámba?

Sajnos, a már megszületett gyermek a Babaváró hitel esetén nem vehető figyelembe. A támogatásként nyújtott kedvezmények csak a hitelszerződés megkötése után született gyermekekre vonatkoznak. Ha a feleség várandós a szerződés megkötésekor és a gyermek a szerződés megkötése után születik, akkor természetesen már figyelembe veszik a támogatással kapcsolatban és máris kamatmentessé válik a felvett kölcsön. 

Ha tehát a feleség már éppen gyermeket vár, amikor a Babaváró felvételét a pár fontolgatja, akkor azt javasoljuk, hogy semmiképpen se halogassák a hitelfelvételt. Ne kockáztassák, hogy egy hiányzó dokumentum vagy valamilyen körülmény miatt csúszik a szerződés aláírása és megszületik a gyermek még a szerződés megkötése előtt. 

Hány gyermeket kell vállalni a 10 milliós hitelösszeg felvételéhez?

A megelőlegezett CSOK-támogatás esetében valóban attól függ a kapható támogatás összege, hogy a házaspár hány gyermek születését vállalja 10 éven belül. A Babavárónál azonban ilyen megkötés nincs, itt nem kell gyermeket vállalni. Ha a gyermek megszületik, akkor a hitelt felvevő házaspár egyre nagyobb értékű kedvezményeket kap. Ha egyáltalán nem születik egy gyermekük sem, akkor sem vonják meg tőlük a hitelt, csak az állami kamattámogatást kell visszafizetniük. Ha csupán egy gyermekük születik, akkor a hitelt kamatmentesen törleszthetik vissza a teljes futamidő alatt. Ha két gyermek születik, akkor a kamatmentes törlesztés mellett még el is engedi az állam a tartozás egyharmadát. Ha pedig három gyermek is megszületik, akkor egyáltalán nem kell már visszafizetni a fennmaradt összeget. De senki nem kötelezi a támogatott házaspárt a három gyermek vállalására.

Milyen összegű hitelt vehetek fel?

A felvehető hitel összege attól függ, hogy a házaspár mekkora jövedelmet tud a banknak igazolni. Ha az igazolt jövedelem 500 ezer forint feletti, akkor az igazolt összeg 60%-a lehet a maximális havi törlesztőrészlet. Ha 500 ezernél kisebb a jövedelem, akkor azt csak az 50%-ig lehet a havi részletekkel terhelni. A Babaváró feltételeiről szóló jogszabály szerint a hitel maximális havi törlesztőrészlete nem lehet több 50.000 forintnál. Ehhez minimálisan 100 ezer forintos nettó jövedelmet kell igazolni úgy, hogy azt már semmilyen más hitel, hitelkártya vagy egyéb havi törlesztés nem terhelheti. 

Kaphatok-e Babaváró hitelt meglévő hitel mellé is?

Igen, lakáshitelt, vagy ,ás kölcsönt, például autóhitelt is fel lehet venni a Babaváró hitel mellé. A hitelfelvételi lehetőséget az igénylők havi jövedelme határozza meg. Az összes hitel havi törlesztése nem lehet több a jövedelem 50 egy 60 százalékánál. Így ha az igénylőnek másik hitele is van, akkor lehet, hogy a jövedelmi korlát miatt nem tudja igénybe venni a Babaváró maximális, 10 millió forintos összegét.  Érdemes ezt előre kiszámolni, s akár egy előtörlesztéssel csökkenteni a másik hitel fennálló tartozását, mert biztos, hogy a Babavárót jobb feltételekkel lehet felvenni, mint a piaci kamatozású hiteleket. 

Igényelhetem-e egyszerre a CSOK-ot és a Babaváró hitelt?

Igen, a Babaváró igénylése nem zár ki semmilyen más támogatást. A Babaváró nem kapcsolódik kimondottan lakáscélhoz, a CSOK igénylésekor így nem is kell előzményként figyelembe venni. 

Ha valaki a felvett összeget lakáscélra szeretné fordítani és a CSOK mellé kedvezményes CSOK-hitelt is igényelne, akkor a Babavárót is felhasználhatja a szükséges önrész biztosítására. Ebben egy korlátozás van: ha valaki a lakáshitelt a Babaváró felvételét követő 90 napon belül igényli, akkor a Babaváró összegének csak a 75%-át fogadják el önrészként. Ha a 90 napon túl vagyunk, akkor már nincs ilyen korlátozás, szabadon, bármire felhasználható a felvett hitelösszeg.

El kell-e számolni a Babaváró hitel elköltésével?

Nem, nincs elszámolási kötelezettség. A Babaváró egy szabadon felhasználható hitel, bármire költhető. Csak a törlesztéseket kell a szerződés szerint teljesíteni. 

Kötelező-e lakásvásárlásra költeni a támogatást?

Nem kötelező. A Babaváró nem kimondottan lakásszerzési támogatás, nem kapcsolódik hozzá semmi ilyen feltétel. 

Befektethetjük-e a kapott támogatást?

Természetesen befektetésre is felhasználható a felvett hitelösszeg, így ebben az esetben a Babaváró akár a gyermekek számára kezdett előtakarékosságot is megalapozhatja. 

Forrás: Jogszabály 

Facebook

Ezek is érdekelhetik ...

CSOK Plusz

Lakásszerzéshez 2024-ben is a Családi Otthonteremtési Kedvezmény jelenti a legfontosabb állami támogatást. A korábbi évek

Ez érdekel »